WWW.INGYENESEN.NET

Ingyenes programok minden feladatra!

Tuning

Advanced SystemCare 5

Ez a program egyike a legjobbaknak, ha a Windows takarításáról és működésének optimalizálásáról van szó, ráadásul van belőle ingyenes változat is. Megkapta az iObit Uninstaller 2.1-es verzióját, így a feleslegessé váló alkalmazásokat is hatékonyabban távolíthatjuk el. Az új verzióban számtalan funkciót tovább csiszoltak, így a Windows 8 támogatást, az ActiveBoost technológiát, a Registry takarító modult, a SSD támogatást, és kicsit változott a felület is. Ezeken kívül pedig javítottak több korábbi hibát is a programban

Letöltés: http://www.iobit.com/advancedsystemcarepro.html
Kulcsszavak: CARE OPTIMALIZÁLÓ SYSTEM TISZTÍTÓ


Ainvo Uninstall Manager

az Ainvo Uninstall Manager igen jó hatásfokkal törli a programokat, ráadásul a hozzájuk tartozó, itt-ott elszórt maradványokat is lesöpri a gépünkről. Az ingyenes program telepítése, majd indítása után pillanatok alatt listát kapunk a gépünkön lévő programokról. Ilyenkor szokott kiderülni, hogy bizony gyakran őrzünk két példányban is egy-egy programot, nem is beszélve azokról, amit egyszer már telepítettünk, de rég megfeledkeztünk róluk.
A továbbiakban már nincs más dolgunk, mint kiválasztani a feleslegessé vált programokat, és az Uninstall gombra kattintani. Biztosak lehetünk benne, hogy menedzserünk jól végzi a dolgát, s a gépünk gyorsabb működéssel hálálja majd meg ezt az alapos törlést.

Letöltés: http://www.download3k.com/System-Utilities/System-Maintenance/Download-Ainvo-Uninstall-Manager.html
Kulcsszavak: TISZTÍTÓ UNINSTALL


AMD-ATI Driver Autodetect

A program felismeri a gépünkben levő vga kártyát, és ahhoz a Windowsnak megfelelő verziójú drivert ajánlja fel. Működik a sima és a laptopos kártyákkal is, a 32 és 64 bites Windowsokkal, magyar és angol nyelvű control centerrel is.

Letöltés: http://support.amd.com/us/gpudownload/windows/Pages/auto_detect.aspx
Kulcsszavak: AMD ATI AUTO DRIVER


CCEnhancer

A CCleaner a Piriform népszerű takarítóprogramja, amely eltávolítja az ideiglenes fájlokat, törli az előzményeket, és a különféle alkalmazások idővel összegyűjtött "szemeteit". A takarítandó területeket (programokat) mi magunk választhatjuk ki.
Ha szeretnénk, hogy az alkalmazás több program után is tudjon tisztogatni, akkor érdemes kipróbálnunk a CCEnhancert, amely egy ingyenes kiegészítő, és több mint 500 plusz program támogatását adja a CCleanerhez.

Letöltés: http://singularlabs.com/software/ccenhancer/
Kulcsszavak: CCENCHANCER


CCleaner

A CCleaner ingyenes, a rendszer működését optimalizáló eszköz.
A CCleaner egy ingyenes szoftver, mely nem csak optimalizálja a rendszer működését, de Privacy Tool-ként is használható. Eltávolítja a nem használt fájlokat a rendszerből gyorsabb működéshez segítve a Windows-t és értékes helyet szabadítva fel a merevlemezen. Alkalmas továbbá az internetes aktivitás nyomainak eltüntetésére az Internet History törlésével. Már támogatja a Google Chrome-t és a Safarit is.
Szerintem azért éri meg letölteni mert nagyon kicsi helyet foglal, ingyenes és rengeteg dolgot meg tudunk vele oldani egy helyen.

Letöltés: http://www.piriform.com/ccleaner
Kulcsszavak: CCLEANER


JetBoost

JetBoost A Jetboost nevű, egyébként nem egészen 3 MB-os alkalmazás arra hivatott, hogy felderítse és kilőjje a felesleges háttér-folyamatokat, több erőforrást felszabadítva gépünk számára. Mindeközben a RAM-ot is megtisztítja, ami ugyancsak jótékony hatással van a gép sebességére.
A program letöltése és szokásos telepítése után kiválaszthatjuk, hogy milyen géphasználathoz kívánjuk optimalizáni a PC-t (munka, játék, általános), majd indíthatjuk is a turbózást. tesztünk során 16 olyan háttér-szolgáltatást állított le, amelyekről mi nem is tudtunk, s a program állítása szerint 38%-os teljesítménynövekedést érhettünk el, mindössze néhány másodperc alatt.
A Settings fülre kattintva további jellemzőket is beállíthatunk, így többek között azt, hogy a Jetboost automatikusan betöltődjön a Windows indulásakor.

Letöltés: http://www.bluesprig.com/jetboost.html
Kulcsszavak: JETBOOST TUNING


JetBoost

A pillanatnyilag szükségtelen szolgáltatások és folyamatok leállításával juttat minket extra erőforrásokhoz.
A JetBoostban munka, játék és egyéni módok közül választhatunk, ahogyan dönthetünk, hogy a program automatikusan dolgozzon, vagy mi szabjuk meg számára a feltételeket. Az alkalmazás tájékoztat minket arról, hogy miket állított le, illetve minek növelte a teljesítményét. A Restore gombbal a teljesítménynövelés kikapcsolható.

Letöltés: http://www.bluesprig.com/jetboost.html
Kulcsszavak: GYORSÍTÓ JETBOOST


Marxio Timer

A Marxio Timer egy speciális feladatütemező, amely – a mi beállításunk alapján – figyelheti az eltelt időt, de az is beállítható, hogy akkor jelezzen, ha a CPU-használat egy bizonyos szint alá esik. Ebben az esetben meghatározhatjuk, hogy adjon például hangjelzést, vagy akár kapcsolja ki a számítógépet.

Letöltés: http://www.softpedia.com/get/Scheduling/Marxio-Timer.shtml
Kulcsszavak: FELADATÜTEMEZŐ MARXIO TIMER


Smart Defrag 2

Smart Defrag 2 A merevlemezeink töredezettségmentesítése mindig is fontos kérdés volt. A művelet hatékony elvégzésére sok programot találhatunk, ezek közül az egyik leghatékonyabb, amely emellett ingyenes is, a Smart Defrag 2. A program többet nyújt, mint amit a Windows beépített szolgáltatása.
A Smart Defrag 2 egy olyan lemeztöredezettség-mentesítő alkalmazás, amely amellett, hogy ingyenes; gyorsabb és hatékonyabb alternatívát kínál Windows operációs rendszerek alatt a beépített megoldásnál. A program képes a háttérből is működni, és a lemezek üresjáratakor dolgozni, így telepítés után akár "el is felejthető".
Az úgynevezett Boot Time Defrag funkció képes arra, hogy a rendszer betöltésekor töredezettségmentesítsen fájlokat, amelyeket a betöltés után nem lehet.

Letöltés: http://www.iobit.com/iobitsmartdefrag.html
Kulcsszavak: DEFRAG LEMEZTÖREDEZETTSÉG-MENTESÍTŐ


Tweak Me!

Tweak Me! Mi mindenre jó a Tweak Me!? Nos, néhány kattintás hatására megtisztítja rendszerünket a felesleges nehezékektől, felgyorsítja a rendszerindítást, kijelzi és orvosolja az esetleges problémákat. Az indulása után felajánlja, hogy visszaállítási pontot készít, amit mindenképpen érdemes elfogadni, még akkor is, ha olyan egyértelmű a kezelése, hogy nem valószínű, hogy rosszul fogunk bármit is csinálni. Már csak azért sem, mert a fejleszutők a legfontosabbnak a használhatóságot tartották. A program felülete olyan áttekinthető, hogy még a kevés tapasztalattal rendelkezőknek sem okoz gondot a használata, s ami még külön üdvözlendő, még színkódokat is alkalmaztak, így a pirossal jelölt opciókhoz csak a haladók nyúljanak.

Letöltés: http://pxc-coding.com/tweak-me/
Kulcsszavak: GYORSÍTÓ ME TISZTÍTÓ TWEAK


Windows 7 in a Box

Az ingyenes Windows 7 in a Box nevű program közel minden Windows-szolgáltatást- és beállítást hozzáférhetővé tesz ugyanarról a felületről.
A program hordozható, így akár pendrive-on is magunkkal vihetjük. A különböző beállítások és funkciók csoportosítva jelennek meg a kezelőfelületen, így a könnyű navigáció biztosított. Megnyitás után csak ki kell keresnünk a kívánt beállítási lehetőségeket, mindezt pedig megtehetjük ugyanarról a felületről.

Letöltés: http://pcworld.hu/url?http://www.thehackerslounge.com/Windows%207%20in%20a%20Box.rar
Kulcsszavak: 7 WINDOWS